Nagyszerű hír!
Hatalmas megtiszteltetés ért: zsinórban másodszor beválogatták a Borsika Néptáncegyüttest a Romániai Magyar Néptánc Egyesület rendezte XVI. Erdélyi Néptánc Antológia gálájára, amelyet Temesváron rendeznek 2023 szeptember 16-án.
Néptáncegyüttesünk nagycsoportja magyarpalatkai táncokkal nyerte el a három tagú szakmai zsűri tetszését egy rendkívül erős mezőnyben, 29 nevezés mellett.
Lőrincz Hortenzia: „a koreográfiában bemutatott tánc- és zenei anyag stílusjegyeinek megléte dicséretes, különös tekintettel a táncok tempójának megtartására, a lassú cigánytánc alkalmazására. Technikailag nagyon egységes, korosztálynak megfelelő tudásszintű, táncos magatartás, előadásmód jellemzi az együttest.”
Cserey Both Zsuzsa: „A fiúk sűrűje is erős, vannak benne csoportosulások, egyéni táncok és párban összetáncolások is, amitől nagyon élő. Szép és változatos a viseletük is a legényeknek, nem egyhangú. A lánykaré is nagyon igényes, mind hajviseletben, mind kiegészítőkben.”
Orza Calin: „a koreográfia jó arányérzékkel, dinamikus építkezéssel vezet végig a táncrend legfontosabb pillanatain, megidézve a tánctörténetileg is értékes négyes, hármas táncfelállásokat, a lassú tempójú párosokat, és a gyors férfi- és páros táncokat is… a koreográfia erénye, hogy a közösség egységességéből finom érzékkel emeli ki az együttesben lévő rátermett fiatalok szólisztikus előadói képességeit, de megmutatja, hogy a szinkron folyamatokban is erős a csapat.”
Köszönjük az elismerést!
Köszönjük oktatóinknak is a kiváló munkát.